2013. október 10.

TDK 2013, illetve Ki is a konzulensem?

 Végre sikerült utolérnem Bokányi tanárnőt és közölni vele, hogy én nem hiszek a TDK megvalósíthatóságában, mivel a leadási határideje november 4. És nem mintha addig nem tudnék megírni pár oldalnyi dolgot, hanem a mérések eredménye nem lesz meg, mivel nem engedik, hogy a laborba költözzek, illetve mivel az általam gyártott mintákat el kell küldeni analitikai vizsgálatokra és azt sem csinálják meg fél nap alatt. Szóval az idei TDK szereplés ugrott és teljes erővel koncentrálhatok a szakdolgozatra, amit november 25-én kell leadni és még szintén nincs hozzá egy mérésem sem, de semmi gond majd lesz.
 A másik meglepetés ami ért igazából nem is ma történt, hanem még kedden a tavalyi konzulensem Tercsi beszélt velem a TDK-ról és szakdolgozatról, pedig idén Valcsi lett kinevezve mellém. Ma is Tercsi szólt, hogy bent lesz tanárnő. Sőt, még tanárnő is azt mondta, hogy majd kedden menjek Tercsivel és beszéljük meg a kutatási tervet. Így most fogalmam sincs, hogy ki is a konzulensem tanárnőn kívül, de megkérdezni meg kicsit furcsa lenne. Esetleg, ha megkérdezem Valcsit, lehet, hogy hülyének néz vagy megsértődik, hogy ezt már megbeszéltük, hogy ő lesz, minek kérdezek ilyet. Ha meg Tercsihez megyek, akkor meg lehet, hogy félreérti, mert ő csak segíteni akart és majd csúnyán néz. De akkor most kivel menjek tervet kutatási tervet megtárgyalni tanárnőhöz?  Majd megpróbálom hétfőn kíméletesen kideríteni.
 Engem mégiscsak az érdekel ezek után is a legjobban, hogy mikor kezdhetek már mérni. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése