2013. szeptember 11.

Szerdai szünnap

Az új órarendem kicsit furcsa lett, mert hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken van órám, ellenben szerdán nincs, így jól kifundáltam, hogy mennyi szuper dolgot fogok csinálni ezen a kis közbeiktatott rövid hétvégén. A teljesség igénye nélkül:- olvasgatok egy kis szakirodalmat,
                                      - befejezem az ajtóm festését,
                                      - felbiciklizek a Hámori-tóig és vissza,
                                      - olvasgatom az épp aktuális könyvecském,
                                      - megnézem, hogy Cinefesten mely filmeket érdemes megnézni,
                                      - stb.
Erre ebből majdhogynem semmi sem valósult meg, mert mikor a szokásos önmagamtól ébredési időm (valamikor 8 és 9 között) után anya felkeltett valahogy nem éreztem jól magam, gondoltam biztosan a szürke felhők. Reggelimet előkészítettem, zsipsz-zsupsz megittam 2 bögre teát, majd elkezdtem reggelizni, de valahogy nem volt kedvem enni, meg úgy fájt mindenem, és egyébként is semmihez semmi kedvem nem volt. Ekkor eszembe villant, hogy az testvérkém beteg volt, és csak ma ment először egyetemre a héten. Tipikus folyamat nálunk, hogy ő hazahoz valami betegséget, lebetegszik én meg jól elkapom tőle. De azért ezt nem sikerült most 100 %-osan teljesíteni, mert neki egy olyan gyomorinfluenza szerű szösszenete volt, viszont nekem csak a láz maradt meg belőle. Így egész nap feküdhettem az ágyamban lázasan a kis szünnapomon.
Holnap reggel megnézem, hogy van-e kedvem egyetemre menni és a többieket is megfertőzni (bruhaha...már úgyis megfertőztem őket, ha fogékonyak rá), vagy inkább maradok itthon és fordulok jobbról a bal, majd balról a jobb oldalamra az ágyban.

Nem szeretem az ilyen szünnapokat. :/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése