Aki is mer az tudja, hogy mennyit tudok beszélni, úgy mondjuk bármiről és akármiről. Most az a helyzet állt elő, hogy nem tudok beszélni mert annyira berekedtem, illetve eltűnt a hangom. Így én már nem beszélek, csak fontosat, meg ami számít. Elég rossz érzés. Nem vagyok hozzászokva a csendhez önmagam körül:(
Az állapot legjobb része az volt, mikor vasárnap anyák napja alkalmából meglátogattak minket a nagymamáink. Eddig nincs is semmi különleges, de én csak suttogni tudtam az egyik nagymamám hallása pedig eléggé gyenge, így mi olyan Activity és jelnyelv keverékével próbáltunk kommunikálni.( Nem mindig volt sikeres, néha anyuék vagy a másik nagyi fordított.)
És fontos megfigyelést is tettem. Az emberek igen empatikus lények. Ugyanis azok többsége akivel kommunikálnom kellett, mihelyst meghallották, hogy suttogok ők is suttogva kezdtek el beszélni. Vicces volt megmondani nekik, hogy nem kötelező suttogni, csak én nem tudok eredeti hangerőmön beszélni. A virágárus lány és a boltos néni feladata még nehezebb volt, mert nekik háttérzajból kellett kiszűrni a mondandómat. Nem is sikerült elsőre:D
Anya is azt mondta, hogy inkább írjam le. A keresztlányom pedig nem értette, hogy mi történt velem és kérdően nézett felém. A munkahelyemen is mindenki megkérdezte, hogy ennyire megfáztam-e. Jelentem, hogy tényleg nem tudom, mitől lett ez, hiszen péntek este még volt hangom szombat reggel pedig már nem.
Mindenesetre kezdem megszokni a csendet...nem is olyan rossz. Lehet, hogy innentől nem fogok csacsogni.(Ebben kissé kételkedem)
Ma irány a doki, hogy valamit azért mégiscsak csináljanak velem. Hogy menjek én így angolra?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése